44 (Juhász Éva képe)

AP Reviews

A Szőke Szandra Quintet Memory Palace című lemezén ragyogó muzsikusokat hallhatunk, kiknek játéka megérinti a lelket, és beindítja a ritmust a lábakban. Ez a zenekar bemutatkozó albuma, mely kendőzetlenül intim és erőteljes érzelmeket közvetít.

Ez a lemez nem egy énekes és az őt kísérő kvartett lemeze, hanem egy jazz kvintetté, melynek összetartó ereje a magyar énekesnő-dalszerzőből fakad. A kilenc grandiózus dal két szerző nevét dicséri, Szőke Szandráét és a zongorista Cseke Gáborét, kinek jellegzetes világa átszövi a dalokat. A formációt Fekete István (trombita), Oláh Péter (nagybőgő) és Pusztai Csaba (dob, ütőhangszerek) játéka teszi kerekké. Már első hallásra feltűnnek a tartalmas, versszerű szövegek, melyek az énekesnő dallamos éneklésmódja közvetít, magyarul és határozott angolsággal egyaránt. A hangszeres zenészek ezt a szöveget érzékeny, változatos módon fogalmazzák meg, s e kettő elegye magával ragadó és vonzó muzsikát produkál.

Szőke Szandra érett, szenvedélyes előadásmóddal kelti életre a dalokat, fülbemászó dallamok és parázsló szövegek szólnak, ahogyan a nyitó számban, a Monochrome-ban is. Kiemelendő, hogy az öt művész játéka milyen természetességgel simul egymásba, figyelnek a dinamikára és a részletek kijátszására. Cseke Gábor fürge, improvizált futamai Esbjörn Svenssont idézik, zongorajátékát a lemez egészén élmény hallgatni. A lemezanyag nagy részét váratlan drámai elmozdulások jellemzik. Ezek hol mívesen hömpölygő énektémákban, hol a basszusban játszott heves zongora-ostinatókban jelennek meg –jellegzetesen pl. a lendületes Wanderlust című dalban. A Wool csak úgy parázslik Cseke Gábor sötét árnyalatú zongoradallamai és Pusztai Csaba hangulatfestő perkusszív játéka alatt, tág teret teremtve a szöveg kérdéseinek: “Do you think of me like wool, so safe and warm, embracing you from the cold?”, és Fekete István szárnyaló, Paolo Fresura emlékeztető, fojtott hangú trombitajátékának.

Az In Between the Lines történetmesélése zseniálisan invenciózus 7/4-es lüktetésre épül. A számos leleményes, kiszámíthatatlan fordulatnak köszönhetően a dal egészen a befejezésig nem fedi fel az összes titkát. Ez a szám is remek dalszerzői kvalitásokat mutat, mint ahogy ez az albumon újra meg újra megmutatkozik. A Whitewater ellenállhatatlan zongorabasszus riffeken hömpölyög, Oláh Péter nagybőgőjátékával karöltve, s az egybefonódó ének- és trombitaszólamokat élmény hallgatni. A Gyémánt míves duója élvezetesen swingel, melyben Oláh Péter határozott, pontos játéka kap teret, Szőke Szandra levegős, magyar nyelvű éneklése pedig az angol-svéd énekesnő Emilia Mårtensson előadásmódját visszhangozza.

A lemez címadó dala, a Memory Palace, lágy, laza sodrásával azonnali kedvenc lesz – és igen, az énekhang és a virtuóz hangszeres játék egybeolvadása itt is teljesen magától értetődőnek érződik – ez nem egy akármilyen zenekar! A Zöld Federico García Lorca Alvajáró románc című versén alapul, sóvárgó, szívbemarkoló hangulatot fest, egyike a lemez kiemelkedő kompozícióinak. A zene találóan, változatos színekkel árnyalja a dalban megbúvó, mélyről jövő vágyakozást. A lemez utolsó dala, a Now Sleeps Tennyson „Now

Sleeps the Crimson Petal” kezdetű szonettjét eleveníti meg az ének és a zongora sejtelmes kettősén keresztül, s kérdőjelek nélkül zárja az albumot.

Minden dal egy-egy apró tükörkép, ha egy pillantást vetsz rá, tetszik, s ha hosszan nézel szembe vele, elkap és nem ereszt”, szerepel az énekesnő weboldalán, s minden szava igaz. Mióta ez a lemez megérkezett Budapestről, sokadjára hatott meg és bűvölt el, és folyton újrahallgattatja magát. Akár rád is ilyen hatással lehet.

A teljes írás elérhető itt.

SzokeSzandraOpus_foto Schindl Gabriella (16)

Marlbank

Ritkán születik olyan album, melyen Tennyson-vers szerepel. És a lemeznek nem ez az egyetlen különlegessége.

Ez Szőke Szandra énekesnő bemutatkozó albuma – és micsoda kezdet! -, ahol Patricia Barber stílusa érezhető a kiváló, erős szövegű címadó dalban, és főként az “In Between the Lines” szövegében, ahol az énekesnő „love in brackets” (“szerelem, zárójelben”) mondata még sokáig visszhangzik a fülben.

A lemezen Cseke Gábor zongorázik, játéka meggyőző, gyakran McCoy Tyneréhez hasonló magaslatokig emelkedik, s a Memory Palace-ben elhangzó szólójában éri el kifejező játéka egyik csúcsát. Trombitán Fekete Istvánt hallhatjuk, aki az énekesnő fő ellenpontja, lopakodó, óvatos sounddal szólal meg. Nagybőgőn Oláh Péter, dobokon Pusztai Csaba játszik.

Szőke hangja érett, légies, s van benne tartás. A dalokat modorosság nélkül énekli, magával ragadóan, s egyáltalán nem csapongóan. Az egyedüli kifogásolandó rész számomra a “Whitewater” spoken word betétje, ahol a szavalás megtöri a zene áramlását, ez apróbb hiba.

A lemez dalainak nyelve túlnyomó részben angol (a magyar dalok egyik legérdekesebbje Pribil György „Gyémánt” című szerzeményének szabad feldolgozása). Szőke jól használja a nyelvet, és ahogy énekel, a hallgató egyenesen képeket lát maga előtt – ez részben az énekesnő saját maga által írt ütős szövegeknek köszönhető, másrészről pedig a minőségi előadásmódnak.

A Now Sleeps című Tennyson-vers (eredeti címén „Now Sleeps the Crimson Petal” a „The Princess versgyűjteményből”) a kilenc dal közül utolsóként szerepel a lemezen. Nem zsúfolt, nem érzelgős, inkább gótikus hatású. Szőke nagyon magával ragadó, sejtelmes, ahogyan a “So fold thyself, my dearest, thou, and slip/Into my bosom and be lost in me” rendkívüli sorokat énekli, melyek a lemez befejező sorai is egyben.

Nagyon újszerű, stimuláló lemez. Sok sikert hozzá, élmény volt hallgatnom, remélem, önöknek is az lesz.

SG

A teljes írás elérhető itt.

SzokeSzandraOpus_foto Schindl Gabriella (41)

JazzMa

Szőke Szandra a jóbarátom, ezért a személyes hangvétel vélhetően érezhető lesz a lemezajánlásomban. A Kőbányai Zenei Stúdióban ismertem  meg, ahol magam is tanulok. Szeretem, ha valaki igaz, őszinte ember, olyan a színpadon is, mint a való életben. Szandra mer a színpadon és a lemez felvételein is nagyon szuggesztív, személyes lenni. Számomra az is példaértékű, hogy nem pusztán szerző és frontember, de a zenekar menedzselését is a vállán hordja. Szinte önerőből, pénzt és energiát nem kímélve rakta össze szakmai pályafutása első önálló albumát.

Saját szerzeményeit, szövegeit énekli, melyeket társszerzőjével a quintet zongoristájával, Cseke Gáborral jegyeznek. Összeszokott formációról van szó, olyan rutinos és képzett zenészekkel, mint Fekete István (trombita), Oláh Péter (nagybőgő), Pusztai Csaba (dob és ütőhangszerek), valamint a már említett zseniális zongorista – Cseke Gábor.

A lemez, mint említettem saját dalokat tartalmaz, részben angol nyelven. Ennek nem divathóbort az oka, Szandra sok évig élt külföldön, tökéletes kiejtéssel, anyanyelvi szinten beszél angolul. Kivételt képez Novák Péter „Gyémánt“ című dala, valamint a „Zöld“, melynek szövege Federico Garcia Lorca tolla nyomán Nagy László fordításában hallható.

A dalok többsége melankolikus, de léleksimogató és végtelenül emberközeli. Nagyon szeretem a „Monochrome“, a „Memory Palace“ és a „Now Sleeps“ című dalt. A  „Wool“ rendkívüli módon érzéki, a „Whitewater“-ben imádom a felemelően előadott elszavalt részt. Szandra szövegei mélyek, de játékosak. A hangja pedig finoman simogató. Olyan, mintha mellettem ülne a kanapén és a fülembe dúdolna. A hangszerelések, a zenei szövet ízlésesesen visszafogott, keveset adagolnak, ezzel tartva fenn a hallgató étvágyát. Csak az igazán jó, bölcs zenészek képesek erre. Telis-tele vannak a dalok gyönyörű dallamokkal, hangulatos szólókkal.

Mindenkit arra bíztatok, hogy hallgassa Szandra dalait és latogasson el a Szőke Szandra Quintet koncertjeire. Nyíltan bevallott elfogultságom ellenére biztos vagyok benne, hogy mindenki szeretni fogja, a formáció pedig méltán lesz egyre népszerűbb.
Rosszat, meg írjon róluk más, ha tud! :)

A teljes írás elérhető itt.

SzokeSzandraOpus_foto Schindl Gabriella (3)

JazzMa

Számomra akkor kerek egy koncert, ha az előtte levő pillanatok a közben és utána lévő pillanatok egy vonalon táncolnak, szép ívet írnak, és elférnek egy kalap alatt. A hangulat -bár már újév van – egészen karácsonyi volt nekem. Úgy készülődtek Szandráék, és szorgos kis segítőik a február 2-i koncert előtt, mint akik ajándékokat készítenek a fa alá, és csak várják a pillanatot, amikor fény derül a titokra, várják, hogy adhassanak nekünk valami nagyszerűt. A – mint kiderült – Szandra anyukája által varrógéppel perforált vélemény/üzenetgyűjtő kártyák, a kivetített háttér, minden azt üzente: Gyere! Itt most jó lesz neked!

A bőgős Oláh Péterrel és Szandrával indult a koncert. Az első dal (ének-bőgő duett), mely a sokak által ismert Kimnowak „Gyémánt” című dala volt, gondosan megágyazott annak a letisztult atmoszférának, ami szinte végig uralkodott. Meglepetés volt nekem ilyen különleges hangszerelésben hallani. Következtek az énekesnő és Cseke Gábor által közösen komponált/hangszerelt dalok: a „White Water”, az “In Between the Lines”, a “Wool”, és amit már jól ismertünk, a “Memory Palace”. Ezekben kiegészültek Gáborral (zongora), Fekete Pistivel (trombita), és Pusztai Csabival (dob, ütőhangszerek). A zenészek érzékeny egymásra reagálása abszolút kiemelkedő volt. Szandra, aki az első pillanattól komoly jelenléttel tisztelte meg a közönséget, egyszerre tudott felnőtt nőiességgel és kislánysággal szólni hozzánk, érezhetően az ő lénye volt az, ami a koncert hangulatát megalapozta. Énekesi kvalitásai egészen rendkívüliek.  A dallamok és a hangszerelések indákként fonódtak egymásba, és a szövegekkel olyan harmóniát alkottak, mint egy szép mesekönyvben a történetek, amik a megfogalmazással és a jól megrajzolt illusztrációkkal teljesen valóságosnak tűnnek. A második blokkban előbújt a “Zöld” című szerzemény is, amely egy

Federico Garcia Lorca versből született, és a lemezre fel nem kerülő , de annál nagyobb sikert arató bohókás “Svéd” című dal. Végig azt éreztem, hogy törődő és érzékeny zenét hallgatok, amiből olykor iszonyatos energiahullámok csaptak a partra, és olyan koncerten vagyok, ahol hangosan nevethetek, ha jön egy poén. Mert volt humor is, a jó fajta, intelligens.

A koncert végén emelkedett hangulatban írogattuk kis kártyáinkat, melyen kifejezhettük tetszésünket, esetleg kívánhattunk még dalt, vagy csak egyszerűen további sikereket a zenekarnak. Így volt kerek ez a koncert nekem, mind az előtte a közben és utána lévő pillanatokkal együtt. Csak ajánlani tudom ezek után ezt a lemezt, akárcsak Szandra érett, mély lelkületű éneklését, különleges egyediségét a mai jazz hallgatóknak.

A teljes írás elérhető itt.

SzokeSzandraOpus_foto Schindl Gabriella (18)

Élet és Irodalom

Nehéz egy új generációt képviselve bemutatkozó lemezzel színpadra állni, és a helyzet még nehezebb lesz akkor, ha kiderül, hogy ez a bizonyos első lemez ráadásul jól is sikerült. Szőke Szandra a Memory Palace című album megjelenésének napján a Budapest Jazz Clubban adta elő kvintettjével a teljes anyagot, és nem rohanok túlságosan előre, ha azt mondom: az énekesnő komoly jövőbeli kihívások elé állította saját magát. Ahogy a számközi felkonferálásokban elmondta, a dalok szövegeit ő írja, az alapdallamokat is ő találja ki, majd a zongorista Cseke Gábor harmonizál, hanszerel és formába önt, a végeredmény pedig – ezt már én teszem hozzá – egységes, ám zenei és gondolati oldalról nézve is meglehetősen szofisztikált lett.

A koncertet Oláh Péter jól eltalált hangszínen, ötletes, lassan kíséretté alakuló bőgőszólóval nyitotta, ehhez kapcsolódott Szőke Szandra. Meglepő volt hallani, amint a Kimnowak Gyémánt című száma bontakozik ki, de ha egy kicsit a jazz története felé fordulunk, észrevehetjük, hogy a popslágerek minidg is az alapját képezték az aktuális kortárs jazznek: így volt ez Charlie Parker idejében, és így van ez ma is. A visszafogott, inkább a finom megoldásokra fókuszáló duó ügyes felvezetése volt a hullámzóan sodró Monochrome-nak, amely csúcspontját Cseke Gábor szólója közben érte el-. Már itt feltűnő volt a trombitán és szárnykürtön játszó Fekete István különleges szerepe. Szordinált szólama amolyan második főszólamként működött, hol Szőkével párhuzamosan, hol önállóan, majd kerülgetve egymást jutottak el a végkifejletig. A Whitewater kissé misztikus hangvételét ütni látszott a szintetizátor szőnyeghangszíne és – gondoltam – enélkül talán jobban kidomborodna a darab karaktere; a középrész bőgőszólója és a rövid spoken word betét mégis igazolta ennek szükségszerűségét, és nyilvánvalóvá vált, hogy a kvintett rendelkezik a „magunkat kívülről látni” képességével, mert a szerzők megtalálták, mi teszi kerekké a kompozíciókat, milyen megoldások szükségszerűek egy-egy hangulat megfestéséhez. És hogy mennyire foglalkoztatja a zenekart a kérdés, arról a szünet után másodikként eljátszott Woolban a magát belülről vizsgáló egyén dillemmájaként énekelt Szőke Szandra. Ezt a darabot a keleties fordulatok és a darbuka használata emelte ki a többi szerzemény közül, a filozofikus gondolatok viszont ugyanúgy megjelennek másutt is, csakúgy mint az irodalmi igényességű szövegek. Az irodalmi kötődés a ráadás előtti utolsó számban külön hangsúlyt kapott a Nagy László fordításában megzenésített García Lorca-vers, az Alvajáró románc formájában (a dal címe: Zöld), ami ugyanúgy zongora-ének duóval kezdődött, mint a talán legszebb harmóniafordulatot tartalmazó In Between the Lines.

A lemezt nem mertem megvásárolni a koncert után, mert Szőke Szandra vidám, lendületes, érett előadása a rögzített anyag megváltoztathatatlanságán keresztül nem jöhet át olyan erővel, ahogy az élőben megtörtént; ez az anyag arra született, hogy élőben adják elő! Kiváló zenészteljesítményeket hallhattunk, mind az öt tagnak lehetősége van autonóm módon viszonyulni a kompozíciókhoz, ugyanakkor a nem is olyan hosszú idő óta működő együttes belső kölcsönhatásai az egyéni megnyilvánulásokat is keretbe foglalják, és ez nem kis dolog. Cseke Gábor és Fekete István szólói rendszerint jó néhány fokkal magasabbra hevítették egy-egy szám hőfokát, amihez nagyban hozzájárult Pusztai Csaba cizellált, változékony dinamikával színezett dobolása. Külön megemlítendő, amint az In Between the Linesban a középrészben alig érzékelhetően gyorsabb tempót fogott: ezek az apró momentumok teszik igazán lélegzővé, gördülékennyé a Memory Palace szerzeményeit. Majd’ mindegyik számban triolás alaplüktetéssel találkozhatunk, ami egyfajta belső bluesra utal, igaz, a többrétegű építkezés jelentősen elfedi és csak meg-megvillanni engedi az anyag ezen jellemvonását. Szőke Szandra határozott, tiszta és jól azonosítható énekhanggal mutatkozott be első lemezén. A ráadásként előadott Svéd című kompozíció párbeszéd jellegű szövegét Cseke Gábor édesapja írta, a sorból azonban kilógott a dal amiatt is, mert itt az énekesnő egy Cserháti Zsuzsát idéző tónust vagy talán inkább előadói hozzáállást vett elő. Szőke Szandrára a BJC teltháznyi közönsége most felfigyelt, és bizonyára figyelni fogják ezután is, hogy folyamatosan erősödő zenekarvezetőként miként szélesíti tovább az utat, amelyen elindult.

A teljes írás elérhető itt.

media (Schindl GAbriella)

girlsingers.org

Merészségre vall, hogy egy év alatt új zenei vállalkozásba fogjunk és saját dalokkal töltsünk meg egy bemutatkozó lemezt. Ezt tette Szőke Szandra most megjelent lemezén, melynek végeredménye egy karakteres zenei anyag, mélyen személyes szöveggel és zenével.

Érdekes módon a lemezen szereplő kilenc dal közül hét angol nyelvű. “Angolul írni természetesebb számomra az életem mostani szakaszában, mint magyarul”, írja Szandra. “Az sem árt, hogy szeretem a nyelvet. Angolul és magyarul énekelek, s ez lehetővé teszi, hogy egyszerre legyek közvetlen, ugyanakkor védjem a legbelsőbb önmagamat.”

A lábjegyzetben olvasni, hogy ez a zene “törékeny, álmodozó, kíváncsi muzsika”, és tényleg. Ez az anyag sokkal több, mint három verse és egy bridge. Az énekesnő alt hangján megszólalnak a szövegek. Ezek közt van kihívó (Wool), vagy épp sóvárgó (Memory Palace). Ez a két kedvencem a lemezről. Ezekhez társul a Whitewater, mely emlékeztet a hatvanas évek tipikus jazz-költészet előadásaira. Ezek a dalok fel is kerültek a játszási listánkra a 62ndStreet.com-on.

S bár bátor vállalkozásba kezdett, Szőke Szandra mégis úgy érzi, hogy sok támogatást kapott. „Úgy érzem, mintha egy játszótéren lennék. Mindenki körülöttem magasan képzett és végtelenül kreatív zenész. Olyan, mintha bármit megtehetnék, hiszen biztosan elkapnak, ha zuhanok.”
A zenekar tagjai Cseke Gábor zongorán, Fekete István (trombita), Oláh Péter (nagybőgő) és Pusztai Csaba (dobok). Vajon egy ennyire mélyen személyes anyag útjába áll majd az anyagi sikernek? Reméljük, nem. Én biztosan hallgatni fogom ezt a zenekart. És ajánlom a lemezt.

A teljes írás elérhető itt.

7 (Juhász Éva képe)

JazzMa

Csütörtök este (június 12.) a világ legnagyobb része a Labdarúgó Világbajnokság megnyitójára és nyitómeccsére volt kíváncsi (Brazília-Horvátország 3:1), ennek ellenére az Opus Jazz Club is megtelt kíváncsi fülekkel, és szemekkel. Végülis ez is egy megnyitó volt, egy új formáció első nagy koncertje, mellyel remélhetőleg egy hosszú, termékeny időszakot nyit meg a zenekar.

A koncert repertoárját többségben saját szerzemények alkották, mint pédálul a “Wool”, vagy a “Memory Palace”, amiket már a koncert előtt is meghallgathatott a nagyérdemű. Annál is inkább, mivel a “Memory Palace” című dal az idei Jazzy Dalversenyen III. helyezést ért el, sőt Cseke Gábor a legjobb szólista díját is bezsebelte a felvétel kapcsán.

A zenekar saját zenéjét kortárs, kalandozó jazzként aposztrofálja, dalszövegeikben és témáikban határozottan megjelenik Szandra irodalmi ihletettsége. Megtudhattuk, hogy a már említett “Memory Palace” is egy regény egyik karaktere, ami megihlette az énekesnőt, hallhattunk Federico Garcia Lorca versrészletet megzenésítve (Alvajáró románc, Nagy László fordításában). Ezek mellett elhangzott az egészen friss (a koncert napján 2 napos) dal, a “White Water” is.

A saját szerzemények mellett hallhattuk a “Tell Me a Bedtime Story”-t (Herbie Hancock), és az “Afro Blue”-t (Mongo Santamaria) is, valamint egy egészen meglepő bőgő-ének duót, a Kimnowak “Gyémánt” című slágerét áthangszerelve. Ebben a számban óriási szerepet kapott Oláh Péter – akinek bőgősoundját azt hiszem sokan megirigyelnék, (és valószínűleg irigylik is) –, aki egymaga olyan complex kíséretet játszott, hogy egy új dal született a már ismert szövegből.

Szandra őszinte előadásmódja nagyon jól illeszkedett a zenekar könnyed játékához. Persze mondhatnánk, hogy ilyen zenekarral könnyű, hiszen a hangszeres zenészek mindegyike tapasztalt, remek zenész. Cseke Gábor társszerzőként is érintett a dalokban, emellett kreatív zongorajátékával sokat tett a produkcióhoz. Fekete István remek ívű, dinamikus trombitaszólói mellett a témák színezésében is nagy szerepet vállalt, gyönyörű, szordinált trombitajátékkal. Ehhez kapcsolódott Pusztai Csaba dobolása, és ütőhangszeres játéka, amit a tőle megszokott precizitás jellemzett.
Aki szeretne nyugalomban, friss gondolatok között eltölteni egy-egy estét, keresse a zenekar következő koncertjeit, illetve már megjelent felvételeit, nem fogja megbánni!

A teljes írás elérhető itt.