SzokeSzandraOpus_foto Schindl Gabriella (3)

Számomra akkor kerek egy koncert, ha az előtte levő pillanatok a közben és utána lévő pillanatok egy vonalon táncolnak, szép ívet írnak, és elférnek egy kalap alatt. A hangulat -bár már újév van – egészen karácsonyi volt nekem. Úgy készülődtek Szandráék, és szorgos kis segítőik a február 2-i koncert előtt, mint akik ajándékokat készítenek a fa alá, és csak várják a pillanatot, amikor fény derül a titokra, várják, hogy adhassanak nekünk valami nagyszerűt. A – mint kiderült – Szandra anyukája által varrógéppel perforált vélemény/üzenetgyűjtő kártyák, a kivetített háttér, minden azt üzente: Gyere! Itt most jó lesz neked!

A bőgős Oláh Péterrel és Szandrával indult a koncert. Az első dal (ének-bőgő duett), mely a sokak által ismert Kimnowak „Gyémánt” című dala volt, gondosan megágyazott annak a letisztult atmoszférának, ami szinte végig uralkodott. Meglepetés volt nekem ilyen különleges hangszerelésben hallani. Következtek az énekesnő és Cseke Gábor által közösen komponált/hangszerelt dalok: a „White Water”, az “In Between the Lines”, a “Wool”, és amit már jól ismertünk, a “Memory Palace”. Ezekben kiegészültek Gáborral (zongora), Fekete Pistivel (trombita), és Pusztai Csabival (dob, ütőhangszerek). A zenészek érzékeny egymásra reagálása abszolút kiemelkedő volt. Szandra, aki az első pillanattól komoly jelenléttel tisztelte meg a közönséget, egyszerre tudott felnőtt nőiességgel és kislánysággal szólni hozzánk, érezhetően az ő lénye volt az, ami a koncert hangulatát megalapozta. Énekesi kvalitásai egészen rendkívüliek.  A dallamok és a hangszerelések indákként fonódtak egymásba, és a szövegekkel olyan harmóniát alkottak, mint egy szép mesekönyvben a történetek, amik a megfogalmazással és a jól megrajzolt illusztrációkkal teljesen valóságosnak tűnnek. A második blokkban előbújt a “Zöld” című szerzemény is, amely egy

Federico Garcia Lorca versből született, és a lemezre fel nem kerülő , de annál nagyobb sikert arató bohókás “Svéd” című dal. Végig azt éreztem, hogy törődő és érzékeny zenét hallgatok, amiből olykor iszonyatos energiahullámok csaptak a partra, és olyan koncerten vagyok, ahol hangosan nevethetek, ha jön egy poén. Mert volt humor is, a jó fajta, intelligens.

A koncert végén emelkedett hangulatban írogattuk kis kártyáinkat, melyen kifejezhettük tetszésünket, esetleg kívánhattunk még dalt, vagy csak egyszerűen további sikereket a zenekarnak. Így volt kerek ez a koncert nekem, mind az előtte a közben és utána lévő pillanatokkal együtt. Csak ajánlani tudom ezek után ezt a lemezt, akárcsak Szandra érett, mély lelkületű éneklését, különleges egyediségét a mai jazz hallgatóknak.

A teljes írás elérhető itt.