Sorry, this entry is only available in Hungarian. For the sake of viewer convenience, the content is shown below in the alternative language. You may click the link to switch the active language.

Számomra akkor kerek egy koncert, ha az előtte levő pillanatok a közben és utána lévő pillanatok egy vonalon táncolnak, szép ívet írnak, és elférnek egy kalap alatt. A hangulat -bár már újév van – egészen karácsonyi volt nekem. Úgy készülődtek Szandráék, és szorgos kis segítőik a február 2-i koncert előtt, mint akik ajándékokat készítenek a fa alá, és csak várják a pillanatot, amikor fény derül a titokra, várják, hogy adhassanak nekünk valami nagyszerűt. A – mint kiderült – Szandra anyukája által varrógéppel perforált vélemény/üzenetgyűjtő kártyák, a kivetített háttér, minden azt üzente: Gyere! Itt most jó lesz neked!

A bőgős Oláh Péterrel és Szandrával indult a koncert. Az első dal (ének-bőgő duett), mely a sokak által ismert Kimnowak „Gyémánt” című dala volt, gondosan megágyazott annak a letisztult atmoszférának, ami szinte végig uralkodott. Meglepetés volt nekem ilyen különleges hangszerelésben hallani. Következtek az énekesnő és Cseke Gábor által közösen komponált/hangszerelt dalok: a „White Water”, az “In Between the Lines”, a “Wool”, és amit már jól ismertünk, a “Memory Palace”. Ezekben kiegészültek Gáborral (zongora), Fekete Pistivel (trombita), és Pusztai Csabival (dob, ütőhangszerek). A zenészek érzékeny egymásra reagálása abszolút kiemelkedő volt. Szandra, aki az első pillanattól komoly jelenléttel tisztelte meg a közönséget, egyszerre tudott felnőtt nőiességgel és kislánysággal szólni hozzánk, érezhetően az ő lénye volt az, ami a koncert hangulatát megalapozta. Énekesi kvalitásai egészen rendkívüliek.  A dallamok és a hangszerelések indákként fonódtak egymásba, és a szövegekkel olyan harmóniát alkottak, mint egy szép mesekönyvben a történetek, amik a megfogalmazással és a jól megrajzolt illusztrációkkal teljesen valóságosnak tűnnek. A második blokkban előbújt a “Zöld” című szerzemény is, amely egy

Federico Garcia Lorca versből született, és a lemezre fel nem kerülő , de annál nagyobb sikert arató bohókás “Svéd” című dal. Végig azt éreztem, hogy törődő és érzékeny zenét hallgatok, amiből olykor iszonyatos energiahullámok csaptak a partra, és olyan koncerten vagyok, ahol hangosan nevethetek, ha jön egy poén. Mert volt humor is, a jó fajta, intelligens.

A koncert végén emelkedett hangulatban írogattuk kis kártyáinkat, melyen kifejezhettük tetszésünket, esetleg kívánhattunk még dalt, vagy csak egyszerűen további sikereket a zenekarnak. Így volt kerek ez a koncert nekem, mind az előtte a közben és utána lévő pillanatokkal együtt. Csak ajánlani tudom ezek után ezt a lemezt, akárcsak Szandra érett, mély lelkületű éneklését, különleges egyediségét a mai jazz hallgatóknak.

A teljes írás elérhető itt.